4. téma: Kávé most

Bányai By Beans, A Kávé Háza – Tóth Sanyi
Caphé by Hai Nam – Vo Son Hai
Espresso Embassy – Gréczi Szilárd
Horizont – Bajkó Péter
Zsivány – Zsigó Ádám

 

A kiváló kávé egy klassz kávézóban mostanában nem számít ritkaságnak, egyre több olyan helyet találunk, ahol rendkívül jó vendégélményt kapunk. Az újhullámos kávé már nem trend, alap lett a minőségi kávé – legyen szó világos vagy sötét pörkölésről. Más irányok körvonalazódnak, miközben a járványhelyzet alapjaiban változtatta meg a fogyasztói szokásokat.

A megbeszéléseink többsége online zajlik, sokszor a kotyogóst és a kapszulást választjuk a sarki kávézó helyett. A kényszerleállás és a kisebb forgalom lehetőséget ad a vállalkozásoknak saját maguk újrafogalmazására. A kávéban mint termékben nehéz átütően újat mutatni, csendes várakozás zajlik, merre mozdul a piac, miközben a kávézók tulajdonosai nagyobb figyelmet fordítanak a szolgáltatásra és a vendégre.
Öt hely, öt irány, öt ember és történet következik, ez a kávéhelyzet most.

Horizont – Bajkó Péter

Horizont – Bajkó Péter

„Volt-nincs... mint amikor elvittek mindenkit az ufók. Ilyen érzés volt.”

Az eredeti koncepció alapján a zömében külföldiekre építő hely első éve igazi sikertörténet volt. Amikor a pandémia megjelenésével elmaradtak a turisták. Péternek és csapatának újra kellett fogalmazni a Horizontot, azóta is folyamatosan kísérleteznek, hogy a hely megfelelő választ tudjon adni a megváltozott piaci körülményekre.

Horizont – Bajkó Péter
„Jó kávét kell csinálni, kiváló szolgáltatást kell nyújtani. Ennyi a lényeg!“

Bajkó Péterék 2018 végén, a Szimply és a Kontakt üzemeltetési tapasztalatát felhasználva nyitotta meg a brunch-központú, specialty vonalat képviselő Horizont kávézót. Az egykori mozi előterében a kávézás és reggelizés élményét a különleges enteriőr koronázza meg. A belsőépítészeti kialakításánál száz százalékig figyelembe vették a helyszín történetét és jellegét, így a berendezést és a kiszolgálópult kialakítását az art deco stílusjegyei alapján alakították ki, ami olyan laza eleganciát és egyediséget biztosít a Horizontnak, ami különlegessé teszi a helyet a budapesti kávézók piacán.

Horizont – Bajkó Péter
Horizont – Bajkó Péter
„A hazai igény egyelőre kevés ahhoz, hogy fenntartson egy ilyen típusú belvárosi helyet.“
A nyár óta szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy bár mutatkozik igény a brunch műfajára, a turisták nélküli belváros nem tölti meg a teret. Péterék felismerték, hogy most külön energiát kell fektetniük abba, hogy a magyarok körében is terjesszék a brunch-típusú reggelizés kultúráját, amire a Horizont kínálata is épül. Azt, hogy az erőfeszítései nem hiábavalóak bizonyítja, hogy egyre több a törzsvendég, aki érti a Horizont lényegét.
Zsivány - Zsigó Ádám

Zsivány – Zsigó Ádám

„Nem veszik el a létjogosultságuk, nem véletlenül klasszikusok.”

A budapesti speciality lázban kissé háttérbe szorult a klasszikus olasz kávés vonal, de szerencsére lehet találni olyanokat, akik remekül helyt állnak ebben a műfajban is. Zsigó Ádám fiatal kora ellenére tapasztalt és lelkiismeretes vendéglátós, aki a budai Zsiványban remekül ötvözi a klasszikus olaszos kávé irányvonalat a lendületes konyhával. Ádám bevallottan olasz kávé rajongó, így az önazonosság jegyében nem is lehetett más termék a Zsivány választékában.

Zsivány - Zsigó Ádám
Zsivány - Zsigó Ádám
„Egy törzshelyet szerettem volna csinálni, ahova ha bejön egy vendég és ismerjük, tudjuk, hogyan issza a kávéját.“
– Ádámot nem csupán a kávézó üzemeltetése inspirálja, hatalmas elánnal dolgozik a helyi közösség építésén, ezért keresett olyan helyet a kávézójának, ahol lassabban zajlik az élet, kisebb az áthaladó forgalom, családiasabb a hangulat. Szerinte ezek azok az összetevők, amik garantálják, hogy egy hely hosszabb távon életképes legyen. A Zsivány koncepciójához hozzátartozik a reggeli, a könnyű ebéd kínálata is. Balázzsal – aki konyhai kisegítőként kezdte a Zsiványban, mára viszont egyszemélyben felel az ételekért – olyan konyhát alakítottak ki, amely szintén a törzsközönség-fókuszú kiszolgálására helyezi a hangsúlyt.
Zsivány - Zsigó Ádám
„Nem a munkahelyem a Zsivány, hanem félig az otthonom.“
Ádám úgy véli, abban rejlik az igazi élmény és izgalom, hogy pici vállalkozásként működik a kávézó. Munkatársaival rengeteget dolgoznak azon hogy a hely személyességét megőrizzék. A megfeszített tempóban nehéz megtalálni az egyensúlyt munka és magánélet között. Ádám számára például a kávézó annyira a mindennapjai része, hogy akkor tudott kicsit kilépni belőle, amikor a tavaszi korlátozások alatt három hónapra be kellett zárniuk. Az újranyitás óta töretlenül megy tovább a Zsivány, azzal a személyes vendéglátással, ami a hely védjegye.
Zsivány - Zsigó Ádám
Zsivány - Zsigó Ádám
Bányai by Beans, A Kávé Háza - Tóth Sándor

Bányai by Beans, A Kávé Háza – Tóth Sándor

„A kávézás egy sokakat megszólító élmény, ami mögött tudomány, kutatás, fizika, kémia, precizitás és alázat van, hiszen a baristának mindössze néhány percben kell bizonyítani a kávéhoz való hozzáértését.”

Tóth Sándor a hazai kávé kultúra elismert szakembere, aki elsők között volt jelen kávézójával és pörkölőjével a specialityhullám indulásakor. A folyamatos tanulás és önképzés mellett a kávé szeretetéből fakadó hittel karolja fel és segíti a szakmát. Véleménye szerint a kávé alapvetően egy eszköz, amin keresztül az ember kifejezheti, közvetítheti saját filozófiáját.

Bányai by Beans, A Kávé Háza - Tóth Sándor
„Jött a COVID, pénz nincs, a piac elesett. Itt kreatív megoldások kellenek.“
A járvány kezdetén felmérték a kávés partnerek eladásai alapján, hogy óriási kereslet lett a kotyogós kávéfőzőkre. Erre a jelenségre válaszul rövid idő alatt limitált szériában bevezették a háztartásban használt mennyiségekhez alkalmazkodó, őrölt kávét tartalmazó “Kő Bányai?” sörösdobozokat. A kávézójukban sem állt meg az élet a pandémia miatt, először ablakon át kiadott kávéval, majd teraszos kiszolgálással folyamatosan üzemeltek. Keresik az együttműködéseket is, a By Beans-zel pop-up helyet is nyitottak nyáron a budapesti Fény utcai piacon. A vírushelyzet tanulságait Sanyi úgy összegzi, hogy néhány jól időzített akcióval, frappáns megoldásokkal nehéz körülmények között is lehet elfogadható mértékű sikereket elkönyvelni.
Bányai by Beans, A Kávé Háza - Tóth Sándor
„Át kell tudnunk adni, hogy olyan szakmaiságot, termékminőséget és élményt biztosítunk, aminek ára van, cserébe olyan kávét és szolgáltatást kell nyújtanunk, hogy nem bizonytalanodhat el a vendég. Annak a kávénak bizony dalolnia kell.“
Ennek az alapgondolatnak a mentén Sanyi etikai kódexet, összefogást sürget a kávés szakmában, hogy az újhullámos kávézók egy meghatározott teljesítményrendszer alapján működhessenek, biztosítva ezzel a kávéfogyasztók számára a megfelelő élményt és minőséget.
Bányai by Beans, A Kávé Háza - Tóth Sándor
Bányai by Beans, A Kávé Háza - Tóth Sándor
Espresso Embassy - Gréczi Szilárd

Espresso Embassy – Gréczi Szilárd

„A boldog vendég a kiegyensúlyozott alkalmazottaknál kezdődik.”
Gréczi Szilárdnak, az Espresso Embassy üzletvezetőjének ez az egyik legmegfelelőbb válasza az “Élhető vendéglátás” kérdésére. A kávézók világában eltöltött közel 10 év alatt szerzett tapasztalatai mellett, tanulmányozva sok szervezet- és a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos szakirodalmat, egy coach segítségét is igénybe véve alakítja a munkafolyamatokat az üzletében. Figyeli a többi kávézót, kielemzi a tipikus hibákat és a jó megoldásokat, a tanulságokat beépíti az Espresso Embassy életébe.
Espresso Embassy - Gréczi Szilárd
Espresso Embassy - Gréczi Szilárd
„A szakmára jellemző rossz beidegződéseket ki kell gyomlálni.”
Szilárd nem tartja jó iránynak, hogy egy alkalmazottat a kifulladásig dolgoztatnak helyek, kifizetődőbb szerinte, ha egy újabb munkatárs felvételével a napi óraszámokat normalizálni lehet. A kávézó jó hangulatát nem tudja egy tizennégy órán át a pultban dolgoztatott baristával biztosítani. Kifejezetten fontosnak tartja hogy a csapat tagjait minden szinten és minden irányból tisztelet, emberség és megbecsülés vegye körül.
Espresso Embassy - Gréczi Szilárd
Espresso Embassy - Gréczi Szilárd
„A specialty kávézás már nem számít újdonságnak, így újfajta inspirációra van szükség.“
A vírushelyzet berobbanása csak megerősítette Szilárdot abban a már korábban is megfogalmazódot gondolatában, hogy az újhullámos kávé-műfajt meg kell újítani. Tavasszal egy két hetes leállást követően ablakos üzemmódban nyitottak újra, a termékeik iránti keresletet folyamatosan figyelve bővítették illetve erősítették a kínálatot. Bizonyos termékek árusítását a korlátozások feloldása után is megtartották, sőt, a beszállítók révén bővebb termékpalettával hazai termelők értékesítő pontja lettek.
Espresso Embassy - Gréczi Szilárd
Caphé by Hai Nam - Vo Son Hai

Caphé by Hai Nam – Vo Son Hai

„Ez lett az új repülőgépem. Kreáltam egy új kategóriát a repülőn az első- és a turista osztály között”

Vo Son Hai ki akart szakadni a repülés világából, ami nyolc éven át az életet és a karriert jelentette számra. Nem véletlen, hogy saját gasztrovállalkozás felé vette az irányt, családja húsz éve viszi a vendéglátást a Hai Nam Pho-ben. Testvérével, Nammal, egy újabb levesező nyitása helyett a kávébizniszben találták meg az útjukat, amiben Hai szerint vannak még olyan területek, melyekkel itthon lehet újat és izgalmasat mutatni. Új vállalkozásukkal a családjuk felé is bizonyítani szeretnének.

Caphé by Hai Nam - Vo Son Hai
„Őszinteség, közvetlenség, profizmus. Ez kell, hogy a három alappillére legyen mindennek.“

A Caphé így lett a könnyedség és a profizmus tökéletes elegye: a kávézás legújabb hullámát képviseli a Bartók Béla úton, amiben a specialty vonal, a brazil és a vietnámi kávé, valamint a távol-keleti letisztultság és nyugalom is része a koncepciónak. Hai világos célként azt tűzte ki, hogy mindenki megtalálja a maga számára kedves ízeket és a vendég egyszerűen csak élvezze a kávézást.

Caphé by Hai Nam - Vo Son Hai
Caphé by Hai Nam - Vo Son Hai
„Nem csak a vendégek, de a munkavállalók felé is felelősséggel tartozunk.“
– Ahogy Hainak, úgy talán másoknak is hiányzik ebben az időszakban az utazgatás a nagyvilágban, amire gyógyír lehet néhány eltöltött óra ebben a különleges közegben, a nyugalom szigetén. Ahhoz, hogy ilyen élményt tudjanak nyújtani elengedhetetlen, hogy ne csak a vendég érezze jól magát, hanem a kávézó munkatársai is egyensúlyban legyenek testileg és lelkileg egyaránt. Hai fenntartható és átlátható rendszer szerint működteti a Caphé-t. A folyamatok nem keverednek, minden csapattagnak saját feladatköre van. A hatékonyság növelése mellett a tulajdonos ezzel éri el, hogy a dolgozók ne égjenek ki.
Caphé by Hai Nam - Vo Son Hai

Olvass bővebben a témáról itt…

KÁVÉ MOST

A kiváló kávé egy klassz kávézóban mostanában nem számít ritkaságnak, egyre több olyan helyet találunk, ahol rendkívül jó vendégélményt kapunk. Az újhullámos kávé már nem trend, alap lett a minőségi kávé – legyen szó világos vagy sötét pörkölésről. Más irányok körvonalazódnak, miközben a járványhelyzet alapjaiban változtatta meg a fogyasztói szokásokat.

A megbeszéléseink többsége online zajlik, sokszor a kotyogóst és a kapszulást választjuk a sarki kávézó helyett. A kényszerleállás és a kisebb forgalom lehetőséget ad a vállalkozásoknak saját maguk újrafogalmazására. A kávéban mint termékben nehéz átütően újat mutatni, csendes várakozás zajlik, merre mozdul a piac, miközben a kávézók tulajdonosai nagyobb figyelmet fordítanak a szolgáltatásra és a vendégre.
Öt hely, öt irány, öt ember és történet következik, ez a kávéhelyzet most

Horizont – Bajkó Péter
Zsivány – Zsigó Ádám
Bányai by Beans, A Kávé Háza – Tóth Sándor
Espresso Embassy – Gréczi Szilárd
Caphé by Hai Nam – Vo Son Hai


Horizont – Bajkó Péter


„Jó kávét kell csinálni, kiváló szolgáltatást kell nyújtani. Ennyi a lényeg!”

Ez a gondolat járt Bajkó Péter fejében, amikor 2018 végén a brunch-központú, speciality vonalat képviselő Horizont kávézót elindította, az egykori mozi előterében. Ott volt már a Szimply és a Kontakt üzemeltetési tapasztalata, amit bőven kamatoztatni tudott, amikor belevágott a kávézóba a nagykörúton. Korábban megjárta a speciality origójaként emlegetett Melbourne-t is, ami nem csak a kávék elkészítésére volt hatással, hanem inspirálták az egészen különleges brunch ételek és a mocktail italok (alkoholmentes koktélok) választékba helyezésére is.
A Horizontban a kávézás és reggelizés élményét a különleges enteriőr koronázza meg. A belsőépítészeti kialakításánál száz százalékig figyelembe vették a helyszín történetét és jellegét, így a berendezést és a kiszolgálópult kialakítását az art deco stílusjegyei alapján alakították ki, ami olyan laza eleganciát és egyediséget biztosít a Horizontnak, ami különlegessé teszi a helyet a budapesti kávézók piacán.

Az eredeti koncepció alapján a zömében külföldiekre építő hely első éve igazi sikertörténet. Idén, a pandémia megjelenésével együtt elmaradtak a turisták, így Péternek újra kellett fogalmazni a Horizontot.

„Volt-nincs… mint amikor elvittek mindenkit az ufók. Ilyen érzés volt.”

A tavaszi néhány hónapos leállást követően júniustól folyamatosan kísérleteznek a csapattal, keresik az útjukat. A nyár óta szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy bár mutatkozik igény a brunch műfajára, a turisták nélküli belváros nem tölti meg a teret.

„A hazai igény egyelőre kevés ahhoz, hogy fenntartson egy ilyen típusú belvárosi helyet.”

Péterék felismerték, hogy most külön energiát kell fektetniük abba, hogy a magyarok körében is terjesszék a brunch-típusú reggelizés kultúráját, amire a Horizont kínálata is épül.
Azt, hogy az erőfeszítései nem hiábavalóak bizonyítja, hogy egyre több a törzsvendég, aki érti a Horizont lényegét.


Zsivány – Zsigó Ádám

„Egy törzshelyet szerettem volna csinálni, ahova bemegyek, ismernek, és tudják, hogy hogyan iszom a kávét.”

A budapesti speciality lázban kissé háttérbe szorult a klasszikus olasz kávés vonal, de szerencsére lehet találni olyanokat, akik remekül helyt állnak ebben a műfajban. Ott van például Zsigó Ádám, aki fiatal kora ellenére tapasztalt és lelkiismeretes vendéglátós. A budai Zsiványban remekül ötvözi a klasszikus olaszos kávé irányvonalat a lendületes konyhával. Ádám bevallottan olasz kávé rajongó, így az önazonosság jegyében nem is lehetett más termék a Zsivány választékában.

„Nem veszik el a létjogosultságuk, nem véletlenül klasszikusok.”
Ádám a Zsivány megnyitásáig az esti vendéglátásban dolgozott, a konyháért felelős Balázs pedig konyhai kisegítőből lett a Zsivány egyszemélyes konyhavezetője. Kilépve komfortzónájukból igazi elhivatottsággal kezdték meg a kávézó-reggeliző hely üzemeltetését. Ádámot nem csupán a kávézó üzemeltetése inspirálja, hatalmas elánnal dolgozik a helyi közösség építésén, ezért keresett olyan helyet a kávézójának, ahol lassabban zajlik az élet, kisebb az áthaladó forgalom, családiasabb a hangulat. Szerinte ezek azok az összetevők, amik garantálják, hogy egy hely hosszabb távon életképes legyen. Lokálpatriótákat megszégyenítő elszántsággal szervez a szembe lévő parkba pikniket vagy rendezi egységbe a kávézó törzsközönségének individualista tagjait. Közösséget épít, miközben az egész Zsivány-sztorinak különleges zamatot ad a kávé szeretete.

„Nem a munkahelyem a Zsivány, hanem félig az otthonom.”

Ádám úgy véli, abban rejlik az igazi élmény és izgalom, hogy pici vállalkozásként működik a kávézó. Munkatársaival rengeteget dolgoznak azon hogy a hely személyességét megőrizzék. A megfeszített tempóban nehéz megtalálni az egyensúlyt munka és magánélet között. Ádám számára például a kávézó annyira a mindennapjai része, hogy akkor tudott kicsit kilépni belőle, amikor a tavaszi korlátozások alatt három hónapra be kellett zárniuk. Az újranyitás óta töretlenül megy tovább a Zsivány, azzal a személyes vendéglátással, ami a hely védjegye. És úgy tűnik, jó az irány és az értékrendjük, ezt a vendégeik igazolják nap mint nap. Hiszen ahogy a tulajdonos mondja:

„Törzsközönség van. Ez egyre inkább közösség.”


Bányai by Beans, A Kávé Háza – Tóth Sándor

Ha olyan hiteles szakember mondja, mint Tóth Sándor, aki rendelkezik az Egyesült Királyság baristabírói szakvizsgájával, nemzetközi baristatréner-szakvizsgával, Coffee Sensory-, Barista-, Brewing és Roasting-szakvizsgákkal, valamint elsőként volt jelen kávézójával és pörkölőjével a specialityhullám indulásakor, illetve a folyamatos tanulás és önképzés mellett kávé-szeretetéből fakadó hittel karolja fel és segíti a szakmát, hogy a kávé alapvetően egy eszköz, akkor el kell hinnünk neki. Eszköz, amin keresztül az ember kifejezheti, közvetítheti saját filozófiáját. A kávézás egy sokakat megszólító élmény, ami mögött tudomány, kutatás, fizika, kémia, precizitás és alázat van, hiszen a baristának mindössze néhány percben kell bizonyítani a kávéhoz való hozzáértését.

„Jött a COVID, pénz nincs, a piac elesett. Itt kreatív megoldások kellenek.”

A costa ricai ültetvényes, Bányai László kávéjának magyarországi forgalmazója és a kávépiac egyik vezéralakja bármilyen felmerülő probléma esetén kizárólag megoldásokban tud gondolkozni; a szakmai és piaci folyamatokat rendkívüli módon ismerve tud mind a saját üzletében, mind a piac többi szereplője számára tanácsadóként jó válaszokat, irányokat adni. Sanyi szerint a kávépiac komoly átalakuláson megy át, nagy szereplők tűntek el és most kizárólag az önreflexió hozhat most megoldást a túlélés és a megfelelő szakmai színvonal megtartása érdekében. A Bányainál ők is így tettek idén:

„Felhívtunk partnereket, akik online értékesítenek eszközöket. Meglepetésünkre az eladásoknál első helyen a kotyogós volt, utána a kapszulás-, aztán a karos gépek.”

Erre a jelenségre válaszul rövid idő alatt limitált szériában bevezették a háztartásban használt mennyiségekhez alkalmazkodó, őrölt kávét tartalmazó “Kő Bányai?” sörösdobozokat. Ez a vagány csomagolás megfelelt három olyan aspektusnak (légmentesen záródó csomagolás, megfelelő ár-érték alapú mennyiség, humor), aminek köszönhetően a váratlan és mindenki számára ismeretlen járványügyi helyzetben is folyamatosan értékesíteni tudtak. Ezzel egyidőben a kávézókban sem állt meg az élet. A kávé háza Szekszárdon ablakon át kiadott kávéval, majd teraszos kiszolgálással folyamatosan tudott üzemelni. Folyamatosan keresték az együttműködéseket is, a By Beans-zel pop-up helyet is nyitottak nyáron a budapesti Fény utcai piacon. A vírushelyzet tanulságait Sanyi úgy összegzi, hogy néhány jól időzített akcióval, frappás megoldásokkal nehéz körülmények között is lehet elfogadható mértékű sikereket elkönyvelni.

Sanyi etikai kódexet és összefogást sürget kávészakmai szinten, valamint a vendégek felé is üzen:

„Át kell tudnunk adni, hogy olyan szakmaiságot, termékminőséget és élményt biztosítnk, aminek ára van, cserébe olyan kávét és szolgáltatást kell nyújtanunk, hogy nem bizonytalanodhat el a vendég. Annak a kávénak bizony dalolnia kell.”


Espresso Embassy – Gréczi Szilárd


„Tulajdonosi szemlélettel vezetem az üzletet, és ezt várom el a többiektől is.”

Gréczi Szilárd az egyik legrégebbi budapesti speciality kávézó, az Espresso Embassy üzletvezetője. Mielőtt 2014-ben baristaként itt munkába állt, több kávézóban is dolgozott, sokféle munkakörnyezetet és üzletfilozófiát megtapasztalt. A kávézós lét során megélt sok pozitív és sok negatív élmény után az Espresso Embassyban találta meg magát, azt az atmoszférát, ami segíti, hogy üzletvezetőként is legjobbat tudja kihozni magából.

Számára a csapat és a vendégélmény a legfontosabb. Szilárd hiszi és vallja, hogy a boldog vendég a boldog alkalmazottnál kezdődik. Ahhoz, hogy ezt az egységet meg tudja teremteni, nem hagyatkozik csupán a saját személyiségére és az elmúlt évek tapasztalataira. Rengeteg szakirányú irodalmat olvas szervezetfejlesztésről, motivációs tréninggel kapcsolatos anyagokat tanulmányoz, és mindemellett egy coach segítségét is igénybe veszi. Rendszeresen figyeli a többi kávézót, kielemzi a tipikus hibákat és a jó megoldásokat, és a tanulságokat beépíti az Espresso Embassy életébe.

Szilárd meggyőződése, hogy bizonyos, a szakmára jellemző rossz beidegződéseket ki kell gyomlálni. Nem tartja jó iránynak, hogy egy alkalmazottat a kifulladásig dolgoztatnak helyek, kifizetődőbb szerinte, ha egy újabb munkatárs felvételével a napi óraszámokat normalizálni lehet. Egy tizennégy órán át a pultban álló barista nem tudja megfelelően kezelni a vendégeket, pedig a folyamatos odafigyelés elengedhetetlen ahhoz, hogy egy kávézóban jó hangulat uralkodjon. Kifejezetten fontosnak tartja hogy a csapat tagjait minden szinten és minden irányból tisztelet, emberség és megbecsülés vegye körül.

„Élhető vendéglátás elterjesztése, kulcsot adni az emberek kezébe ahhoz, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani.” – ez Szilárd egyéni küldetése, amihez az Embassy-ban minden támogatást megkap”

A kávé kapcsán Szilárd véleménye az, hogy a szakma egy kisebb válságba került, de nem csupán járványügyi szempontból. “A specialty kávézás egyfajta harmadik hullámban van, az abban rejlő eddigi motivációk halványultak, már nem elegendőek. Az irány már nem számít újdonságnak, így újfajta inspirációra van szükség.” Ami a vírushelyzetet illeti, a túlélési ösztön nagy adrenalin löketet adott nekik a kávézóban. A korlátozás idején csupán két hétre zártak be, utána ablakos üzemmódban működtek. Felmérték, hogy mely termékekre lett nagyobb kereslet, ezeket beemelték a kávézó kínálatába. Bizonyos termékek árusítását a korlátozások feloldása után is megtartották, sőt, a beszállítók révén bővebb termékpalettával hazai termelők értékesítő pontja lettek.


Caphé by Hai Nam – Vo Son Hai


„Ez lett az új repülőgépem. Kreáltam egy új kategóriát a repülőn az első- és a turista osztály között”

Vo Son Hai ki akart szakadni a repülés világából, ami nyolc éven át az életet és a karriert jelentette számra. Nem véletlen, hogy saját gasztrovállalkozás felé vette az irányt, családja húsz éve viszi a pho-bizniszt a Hai Nam Pho-ben. Bár Hai nagy rajongója édesanyja főztjének, nem akart egy újabb levesezővel fejest ugrani a vendéglátásba. Helyette testvérével, Nammal, a kávébizniszben találták meg az útjukat, amiben Hai szerint vannak még olyan területek, melyekkel itthon lehet újat és izgalmasat mutatni. A család közben árgus szemekkel figyeli az új üzletet, a testvérek a Caphe-val nekik is bizonyítani szeretnének.

A Caphe a könnyedség és a profizmus tökéletes elegye, a tulajdonosok hatalmalmas hangsúlyt fektetnek arra, hogy a koncepció kerek legyen. Ez az a hely, ahol a vietnámi életérzés és a kávékultúra csendben átjárja a vendég tudatát már az első ott fogyasztott presszó kávé után. A kávézás legújabb hullámát képviselik a Bartók Béla úton, amiben a specialty vonal, a brazil és a vietnámi kávé is része a koncepciónak. A cél világos: fontos nekik, hogy mindenki megtalálja a maga számára kedves ízeket és a vendég egyszerűen csak élvezze a kávézást.

„Őszinteség, közvetlenség, profizmus. Ez kell, hogy a három alappillére legyen mindennek.” – Hai és csapata ezzel az értékrenddel érik el, hogy dacára annak, hogy a pandémia közepén nyitottak, máris kialakult a törzsközönségük, ami nem csak a környékbeliekből áll. Ahogy Hainak, úgy talán másoknak is hiányzik ebben az időszakban a csavargás a nagyvilágban, amire gyógyír lehet néhány eltöltött óra ebben a különleges közegben, a nyugalom szigetén. Ahhoz, hogy ilyen élményt tudjanak nyújtani elengedhetetlen, hogy ne csak a vendég érezze jól magát, hanem a kávézó munkatársai is egyensúlyban legyenek testileg és lelkileg egyaránt.

Hai célja, hogy fenntartható és átlátható rendszert építsen ki az üzletvezetésben, ahol minden csapattagnak megvan a saját feladata, és a folyamatok nem keverednek. A tulajdonos ezzel a hatékonyságon kívül azt szeretné elérni, hogy ne égjenek ki a nála dolgozók. Hai számára egyértelmű a jövő – bárhogy alakul is a következő néhány hónap –, megállásról szó sem lehet, ahogy fogalmaz:

„nem csak a munkavállalók felé tartozunk felelősséggel, de a vendégek felé is.”
Senki sem maradhat a Bartókon kávé és az egyedi Caphe hangulat nélkül.

Bezárás

Nézd meg további témáinkat

1. téma: Ember a hely mögött

Zhao Zhou – Tálos Gábor
Grumpy – Ispán Szilvia Sziszi
Füstölgő Sarok BBQ – Faludi Dániel
Freyja – Markovics Gergő, Dormán Péter
Hokedli – Sinkó Bori